Alison
-Szia Mel.
-Sziaaaa.-visított a telefonba. Remek még a fejem is fájjon. Köszii.-Kész vagy már? Lassan indulnunk kell.
-Tisztában vagy vele, hogy a koncert 4 óra múlva kezdődik?-pillantottam az órámra.
-Igen és te tisztában vagy azzal, hogy az első sorba szól a jegyünk ami egyet jelent azzal, hogy a tömeg előtt kell bejutnunk az arénába?-Oké aszt hiszem jogos érvelés.
-Jó. Amúgy igen, kész vagyok szóval hol találkozzunk?
-Joseph-vel elvitetem magunkat, szóval tíz perc múlva ott leszünk. Puszi-nyomta ki a telefont.
Persze. Mi hiányzott más nekem. Hát Joseph. Mel hőn imádott bátyja. Csak nem igazán csíp engem. Fogalmam sincs miért. Nem bír velem egy légtérben megmaradni. Mintha undorodna tőlem, vagy nem tudom. Furcsa ha a közelében vagyok. Csak épp ezt a drága barátosném mindig elfelejti.
De most mit tehetnék mást? Legalább örülök, hogy nem kell végig buszoznom fél Párizst. A zsebembe tettem a telómat és elindultam az emeletről a konyhába ahol anyuék beszélgettek.
-Akkor ma ne várjatok meg a vacsival. Tudjátok a koncert után még szeretnénk kicsit bulizni Mellel és ugye még haza kell kísérnem.-nyitottam be a helyiségbe.
-Rendben van kicsim, de még egyszer kérlek, hogy nagyon vigyázzatok.-mondta apu az újságja mögül.
-Jó apa. Úgy lesz.
-Érezzétek jól magatokat.-szólt anyu.
Ekkor dudálást halottam kintről. Ezek Josephék.
-Na akkor elmentem sziasztok.-köszöntem el. A kulcsomat még zsebre vágtam és kirohantam a kocsihoz. A kék Volvoval pont az ajtóval szemben parkoltak le. Beszálltam a hátsó ülésre Melody mellé és három puszival köszöntöttem.
-Szia Joseph.-üdvözöltem a sofőrülésen ülő személyt is.
-Napot.-köszönt vissza.
Na tessék már kezdi. De mindegy nem idegesítem ezzel fel magam.
-Alie jól vagy?-kérdezte a barátnőm, miközben furcsán rám, meredt.-Olyan sápadt vagy mint valami hulla.
-Ja.. hát kerülget valami kórság, de túlélem.-erőltettem valami mosolyféleséget az arcomra.
-Na el ne ájulj nekem a konci közepén.
-Majd próbálkozok.
Röpke 15 perc alatt a helyszínen voltunk. Már egy „pár” rajongó várakozott. Mondtam Melnek, hogy szorítson helyet nekünk valahol a bejárat közelében, míg én elmegyek itókát venni az utca végén lévő büfébe. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan elszalad az a megmaradt 2-3 óra.
Végre elérkezett a kapunyitás.
Melody
-Jó estét Párizs.-ordította a mikrofonba Liam, majd bele kezdtek az első számba. Majd sorban, a többibe. Közben össze vissza táncikáltak,egymás nyakába ugráltak. Röhejesek voltak.
Larry Stylson ismét bevetette a hülyeségét. Louis egy beszélgetős résznél Lelökte Harryt a földre és ráült, miközben az „alsó-fél” kapálózott, hogy kiszabaduljon valahogyan. Niall fetrengett a röhögéstől. Ekkor Liam bevetette a „Daddy Diretcion” szigorú arcát, mire Zayn őt is leteperte.
A helyünkről tisztán be lehetett látni a színpad két végére ahonnan bejöttek, így láthattuk az ott álló menedzserüket. Szegén csávó már a fejét fogta és úgy látszott épp készül bejönni a színpadra.
Végül nem tette meg. A fiúk kisebb komolyságot erőltetve magukra egy újabb számba kezdtek bele.
- Mielőtt belekezdenénk a következő dalunkba, egy szerencsés Diretcionert szeretnénk felinvitálni a színpadra. Benne vagytok?-szólt a mikibe Louis vigyorogva.
A közönség igenlőn csápolni és ordítozni kezdett. A srácok összedugták a fejüket és hol egymásra, hol az előttük álló rajongó áradatra nézegettek. Isteneeeeem. Mit meg nem adnék érte, hogy felhívjanak magukhoz! De nincs olyan szerencsém. Niall és Liam felénk kezdett mutogatni. Gondoltam valamelyik mellettem álló csajt hívják fel. Vagy az idegent, vagy pedig Alie-t. De nagyobb esélyt láttam az idegenre, hisz Alison nem csápolt őrült módjára velünk, csak egy mosollyal az arcán támaszkodott az alacsony színpadnak. Zayn ekkor behívott egy biztonsági őrt a színfalak mögül és a többi fiúval együtt felénk tartottak, majd megálltak közvetlen Alie előtt. Liam és a debella felhúzták őt a színpadra. A kis mázlista. Mennyire lettem volna a helyében. A tömeg továbbra is őrjöngött. Alison pedig mintha azt sem tudta volna hova került. Csak most láttam rajta, hogy egyre rosszabbul fest. Csak most ne legyen vele semmi gáz.
-Mi a neved?-kérdezte tőle mosolyogva Harry.
-Alison. Alison Palmer.
-És jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz. Vagy csak ennyire izgulsz?- tette a vállára a kezét Niall. Olyan furcsán nézett rá. Mintha tetszene neki.. vagy nem tudom. Milyen jó lenne már. Alie és Niall. Szép kis pár lennének.
-Nem semmi jól vagyok.-vigyorgott kényszeresen. Rátapintottak a lényegre.
-Hát akkor most szóljon neked a Gotta be you.- kántálták kórusban.
Girl I see it in your eyes you’re disappointed
Cause I’m the foolish one that you anointed with your heart
I tore it apart
And girl what a mess I made upon your innocence
And no woman in the world deserves this
But here I am asking you for one more chance-kezdte Liam, miközben megfogta Alie kezét és nézte őt.
Can we fall, one more time?
Stop the tape and rewind
Oh and if you walk away I know I’ll fade
Cause there is nobody else-ölelte át félig Harry, majd jött a refrén és mind az öten köré álltak.
It’s gotta be you
Only you
It’s gotta be you
Only you
Ekkor Alison hirtelen megszédült, majd úgy látszott elájul. A zene megszakadt. Niall gyorsan eldobta a kezében lévő mikrofont és elkapta mielőtt elesett volna. Tényleg elájult. A rajongók mozgolódni és sugdolózni kezdtek. Én pedig nem tudtam mit tehetnék. Niall bevitte őt ölben a színfalak mögé, majd Harry és Zayn is utána mentek. Louis Liam fülébe súgott valamit, mire ő leguggolt elénk.
-Melyikőtök van vele?-kérdezte miki nélkül a fejével arra az oldalra biccentve ahol az előbb kivitték a barátnőmet.
A mellettem lévő két lány sikítozni kezdett.
-Jaj Liam én ééén engem vigyetek hátra az én barátnőm.És annyira imááááádlaaaak.
-Én jobban imáádlak Liaam. Engem vigyéél én vagyok Anne legjobb barátnőjeeeeeee.-visították a fülembe.-A neve Alison. És akkor gondolom te vagy a barátnője.- mosolygott rám Liam, mire én bólintottam. Felsegített a színpadra, majd a kulisszák mögé siettünk ahol mindenki Alie köré sereglett.
Szofiis.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésImádom!!! Kövit!!! *-*
VálaszTörlésNekem is van egy 1D-s blogom ha gondoljátok nézettek be:http://az-almok-vallnak-8.blogger.hu/
köszönjük és hozzuk nem sokára :))
VálaszTörlés